2014. május 8., csütörtök

Lezárul/kezdödik

Köszönöm, hogy gondoltatok rám, nagyon jól esett a sok mail, telefon, sms, üzenet.
Sikerült!Eladtuk!
Számot vetettem itt ebben a fél órában, 84en (!!!) nézték meg a lakást kb. Július óta jöttek, volt, akinek nagyon tetszett, de nem kapott hitelt, volt, akinek nem, föleg mert földszinti lakás, volt, volt,  aki túl sokat alkudott,  volt, aki a balkont kereste, vagy nem olvasta a hirdetésben el, hogy utcára nézö, vagy volt, aki félt a visszajáró lelkektöl a tölünk 200 méterre lévö temetö miatt, ezért nem vette meg. (pedig szerintem az élőktől sokkal jobban kell félni)
5 ingatlanossal volt szerzödésem, 10 hónapig tartott, míg eladásra került.
 A svájci frankos hitelünknek köszönhetően fizethetjük még egy ideig, de csak a töredékét.

Most pedig kirámolom és kezdödik valami, ami új. Judit Reloaded!
Magam mögött hagyom az egészet és belevágok az új életbe. Ùjra lesz idöm játszani, kirándulni, csak úgy üldögélni a lányokkal, programokat szervezni, hazamenni, lazítani és nem azt számolni, moshatok-e két mosógéppel, mert holnap hárman jönnek lakást nézni és hogy néz ki két teleaggatott szárító a nappaliban, vagy mikor kell elhoznom a lányokat az oviból, hogy hazaérjünk a következö idöpontra, de addig ne rámoljanak szét, ha lehet mindent.
Nagyon várom, hogy csak a hétköznapi gondjaim legyenek...elfáradtam ebben az egészben.
 Most már tudok majd aludni is és nem fogok cigizni, megfogadtam.
Helyette mást kell találnom, talán el kell kezdenem futni vagy eljárni mozogni.

 Az elmúlt év 12 kiló mínuszomba került, úgy hogy este teleettem magam mindig és mégis fogytam, fogytam. Na hát ezt kerestem egész életemben, sokat enni és mégis fogyni, itt a megoldás, hagyjanak el, váljanak el tőled, plusz kerülj anyagi nehézségekbe és add el a tetőt a fejed fölül, a kilók már repülnek is.
Túl magas ár pár kilóért. (jó ,azért nem lettem sovány, senki ne ijedjen meg)

Mai idegállapotom letükrözödött a lányokon, elvittem öket a barátnömhöz, míg aláírtuk a szerzödést, aztán mentem értük, amíg hazaértünk nem is volt gond, aztán itthon kiborult a bili, mindhárman, kórusban ordítottak, senki sem tudta, miért. Alig tudtam megfürdetni öket, annyira fáradtak, idegesek, feszültek voltak.
Nagyon gyorsan elaludtak, szerintem a kis érzékeny antennáikkal letapogatták, mennyire féltem ma, átragadt rájuk a hangulatom.
Már mindenki alszik és remélem én is fogok ma éjjel.

Ja, odafelé menet autómárkákat kerestünk, újabban nagyon érdekli öket, melyik autó, milyen márkájú. Kedvenc elhallásaik:  Bözsó, Polcvágen, ToToya, Citronell, Isabella kedvence az Audi. :)
Felismernek 6-8 féle márkát és csak 2-3 napja kezdté kel kérdezgetni, melyik, milyen. Ahhoz képest, hogy lányok és tavaly még kétségbeesve ordították az utcán, hogy néééézd, mama, aztaaa, annak az autónak nem tettek tetejét (kabrio volt),  nem is rosszak. :)

Na megyek aludni, csak szólni akartam, hogy minden oké....


 





11 megjegyzés:

  1. Szia,

    Nagyon orulok ismeretlenul is, es Gratulalok hogy ezt vegig csinaltad!! 84 erdeklodo rengeteg, allando keszenletben voltal. Le a kalappal hogy ezt birtad! Eddig is tiszteltelek hogy eros no vagy, de meg ersebb vagy! Szep Boldog Anyak napi ajandek az ekettol az Uj elet kezdes! Nagyon sok boldogsagot kivanok Nektek!
    I

    VálaszTörlés
  2. Csatlakozom az előttem szólóhoz. Én is nagyon örülök, hogy sikerült, és tényleg csodálatra méltó, amit csinálsz. Nagyon nehéz időszak lehet mögötted, és szívből kívánom, hogy most végre egy nyugodtabb, békésebb, kicsit lazább időszak jöjjön az életedbe. Tudom, közhely, de tény: "ami nem öl meg, az megerősít". És abban is hiszek, hogyha mindenből tanulunk valamit, akkor minden által, ami velünk történik kicsit többek, jobbak lehetünk. Remélem, hogy majd egyszer visszatekintve, összeállnak a részletek, mint egy puzzle, és akkor az át(túl)élt rossz dolgok, nehézségek is a helyükre kerülnek, értelmet nyernek. Kívánom neked a legjobbakat. A lányokért pedig nagyon irigyellek, mert gyönyörűek, aranyosak, és hihetetlen erőt adhatnak neked! :-)

    Szeretettel követem továbbra is a történeted,
    Marcsi Gárdonyból

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok Judit, megérdemlitek most már, hogy minden a helyére kerüljön szépen!!!! 2014 a mi évünk lesz, már itt vagy Te is a célegyenesben, jó lesz minden!!! Remélem, hogy sikerül magatoknak egy jó kis kuckót találni, drukkolok, hogy gyorsan menjen!!

    VálaszTörlés
  4. szívből gratulálok, hihetetlen erős nő vagy. sok sikert és boldogságot az "új" élethez. dius

    VálaszTörlés
  5. Szuper! (csak most olvastam a történéseket) Remélem, hogy sikerül nyugodtabb vizekre evezned, majd írjál arról is, hogy hol keresel lakást most.

    VálaszTörlés
  6. Mar vartam,hogy irj,es nagyon orulok a jo hireknek! Sikeres koltozkodest, sok szerencset es sok oromet az uj lakasotokhoz ,az uj elethez!!! A lanyok nagyon edesek! :)

    VálaszTörlés
  7. Judit Reloaded! Gratulálok ! Kezdődik az új élet !
    Millió puszi

    VálaszTörlés
  8. Nagyon örülünk!! Gratula!! Új életre fel!!! Hajrá!! :)

    VálaszTörlés
  9. De jo hogy vegre vege ennek a nehez korszaknak vagyis idoszaknak.Nagyon eros vagy es kitarto,csodalak emiatt hisz nem sokat csinaltak volna ezt vegig 3 gyerek mellett,de te mar annyi midnent kibirtal.A vallast meg nagyon sajnalom,de remelem mostmar boldog leszel a lanyaiddal,es sok sok nyugodt pillanatot eltek meg egyutt.Most mar biztosan tobb idod lesz minden masra ,es most mar lehet kupi a hazba ,ugralhatnak a lanyok.millio puszi

    VálaszTörlés
  10. Végigolvastam. Mindent. 3 nap alatt nőttek a lányaid 4 évessé. :))
    Egy kalappal az új életetekhez! :)

    VálaszTörlés
  11. Na, most jól megríkattatok....itt brühühüzök....köszönöm a sok sok jókívánságot, nagyon jól esik és eröt merítek belöle.Ölellek mindeteket!

    VálaszTörlés