2012. június 8., péntek

Àtépítés

Szakács építette faház,  nem látszik, de 2 ablaka is van és még le fogom festeni


Egy hónapig tartott, totál szutyokban éltünk, abszulút káosz volt az egész lakásban, de sikerült megnagyobbítanunk a lányok szobáját.
Amikor ideköltöztünk, volt egy nagy nappali-ebédlönk, egy pici vendégszobánk és egy normál hálónk.
A háloszobánk egy darabja le volt csípve szaunának és egy tusolónak.
A szaunát néhányszor használtam ,de mivel csak én szeretek szaunázni, sokszor sajnáltam csak magamért bekapcsolni, na meg erösárammal megy, falta a kilowattokat, így lassan átalakult kamra/spájzzá.
Amikor megszülettek a lányok, a vendégszoba lett az övék, amit lassan kinöttek.
Most, hogy már "nagylányok" és nincs rácsos ágyuk, a rendes ágyak be sem fértek volna a szobájukba.
Ìgy kitaláltuk, hogy szobát cserélünk. Nekünk elég a kisszoba hálónak, nekik pedig kell a nagyobb hely.
A szauna és hálónk közti falat áttörtük, lett egy szép nagy helység és még maradt egy kb.1,5 m2 hely egy második kis fürdöszobának is.
A volt gyerekszoba nem volt nagy munka, csak festés, a padló maradt, pont befért az ágyunk, egy komód és rajta egy tv. (ehhez nem ragaszkodtam volna régen, de most máshol és máskor nem lehet tv-zni, csak itt (kint, a nappaliban ha megy is a tv, mesefilm megy, vagy csak kép, hang nélkül, a lányok elég hangot adnak ki maguktól is, amúgy meg csak ha alszanak, akkor lehet nyugodtan valamit nézni).
A volt hálónk nagyobb munka volt, faláttörés, fütés áthelyezés (hogy az új fürdöben is legyen meleg), a külsö, udvari fal szigetelése (ezen a falon van a csengö, amit mindenki megnyom, ha ki akar menni  kapun és totál áthallatszott, engem az elsö évben nagyon zavart, ha tudtam volna, hogy ennyit lefog a szigetelés, már elöbb megcsináltattam volna, most semmi sem hallatszik át) aztán a glettelés, festés. A szaunából rengeteg faanyag maradt meg, ami jó állapotban volt, ebböl a lányok apukája egy kis kerti játszóházat rittyentett a csajoknak. (ezt utólag raktam be és valamiért felülre került a kép)
Elkészült, szép lett. Még hiányzik pár apróság, sötétítöfüggöny (már fent van, csak a képen nincs) lámpa a gardróbban, a fürdö sincs még kész, a lányok is egyforma nagyobb ágyat kapnak, a hálónkba kellene valami mini éjjeliszekrény, de már rend van és lakható.
A legjobb döntésünk volt azt hiszem (volt még pár másik verzió az átalakításra).

Ami nagyon fura, hogy az eddigi gyerekszobában az ágyak kelet-nyugat irányban álltak, most pedig észak-dél felé és azóta az én majd 3 évig éjjel nem alvó lányaim átalusszák az éjszakákat. Nem mindet, mindig, de átlag heti öt éjjelt. Eddig pontosan fel tudom sorolni, hogy dec.23, ápr.23 és áprilisban még egy éjjel, ennyit aludtak át. Èrdekes, hogy amíg az átalakítás folyt, a férjem az új hálóban aludt, én kint a nappaliban a lányokkal és már ott is átalaudták az éjjelek nagy részét, már ott is "jó felé" álltak az ágyak.
Gondoltam én már rossz energiaáramlatra, szellemekre, vízérre is.
Persze, lehet, hogy ez mind  egy nagy marhaság, egyszerüen úgy döntöttek nem kínoznak tovább, vagy érettebbek lettek, mindegy, minden mindegy, ha alszanak és aludni hagynak.

Nagyon hálás vagyok, hihetetlen energiáim vannak napközben így, hogy éjjel aludhatok, 32 hónap nemalvás után.

Volt gyerekszoba

Ebböl lett a hálónk

Ìgy aludtunk a nappaliban, mindenhol ágyak

Szauna már kirámolva

Szauna és háló közötti fal áttörve

Ebböl lett a gardrób helység a szekrényeknek

Gyerekek új szobája

Mégegyszer







6 megjegyzés:

  1. Juditkam, nagyon nagyon szép lett a lányok szobája, bár gondolom, mekkora munka volt, de nagyon megérte!! Szép világos, sok a hely, elférnek kényelmesen és meg játszó hely is maradt :) kinek melyik az ágya? Szuper, hogy ilyen jól alszanak, lehet, h nekem is meg kellene fordítanom Marcel ágyát :))) hivlak a heten, millió puszi nektek!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Orsi, nem mertem javasolni az ágyfordítást, mert gondoltam, már mindent kipróbáltatok.Nagyon rossz lehet, hogy ennyire nem alszik.Olvastam az órás esetet is, tudom neked nem vicces, de nevettem rajta, hogy lesi az órát, meg hogy rájött a trükközésre:-)))
      Jobb oldalt az Ikeás ágyban alszik Elisa, a másik ablak alatt Isabella és a kereszbeálló ágyon Marlene.Csak a játékok vannak még mindig a nappaliban, de azt is majd átszervezem.Már 2.hete itthon vannak, jövö héten ovi!!!Akkor lesz egy kis privát idöm.Puszi

      Törlés
  2. Gyonyoru lett a lanyok szobaja ,meg a tietek is jo ,kicsi de haloszoba.Szep lett a kerti kis kucko is gondolom mennyire orulnek nekik a lanyok,de jo hogy vegre ataluszak az ejszakakat,nalunk is igy volt amig kisagyba aludtak utoljara mas iranyba voltak es nem aludtak,miota egyutt alszanak ketten a nagy agyon osszebujnak es reggelig alszanak.Remelem nem valtozik meg ez nalatok.Jo nagy munka lehetett de megerte,nekik kell a nagyobb hely hisz ok harman vannak,es tenyleg meg jatszasi hely is maradt.puszika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Izabella, akkor tényleg lehet valami ebben az ágyfordításban, ha nálatok is bevált! Puszilunk benneteket

      Törlés
  3. Nagyon szép lett a csajok szobája. Hová tettétek a rengeteg cuccot, ami a szaunában volt?

    VálaszTörlés
  4. Köszi Zsuzsi, :-))ebay. willhaben, szemetes, na meg egy rész még függöben, mert kapok a folyosóra egy takarítószekrényt, abban helyezem el azt, ami muszáj mindenap hogy itt legyen(porszívó, stb.) a többi a pincében.Nem kevés munka volt.

    VálaszTörlés