2012. január 18., szerda

Decemberben....

...voltunk Mikulásnál, majd rakok róla képet, Isabella nagyon várta, aztán sírt kicsit, mert megijedt, de mondta is, sírtam, aztán adott csomagot mégis:-)
December a karácsonyi bulik hónapja volt, volt az oviban, a munkában a betegeknek és nekem a munkatársakkal is egy. Lett volna még csak a mi házunknak egy, a kollégákkal, de annyira szar volt a hangulat, hogy senki nem akart bulizni.
A bulikat megelözö kedden volt egy osztályértekezlet, ahol a fönövérünk rengeteg kritikát kapott, minden miatt, nagyon kiakadt, aztán mivel megvolt az alaphangulat (elégedetlenség az osztályon plusz sárdobálás) ebben az értelemben folytaódott tovább, mindenki mindenkivel veszekedett, ordibált, sírt, kirohant, cirkuszolt, du.3ra mindenki k.o volt érzelmileg.
Másnap délölött megbeszéltük még a munkában az elözö napi történéseket Elisabeth-tel, (fönövér) és este volt a céges buli, ahová ö már nem jött el, felhívott, hogy nagyon ki van akadva, nem bír jönni, holnaptól betegszabira megy.
Ma január 18.-án még mindig nincs, ott hagyott engem minden munkával, mint eb a sza(ha)rát, karácsony elött, ehhez jött még, hogy 3 ápolónö beteg volt, a maradékböl pedig kettö a keddi történések miatt szintén beteget jelentett. Pénteken álldogálltam az irodában és SENKI sem jött dolgozni.
Két heimhilfe, amolyan segédnövér féle jött aztán 8ra, akikkel valahogy megoldottuk a dolgokat. Normális esetben fél 1kor végzek, aznap 3 elött 10 perccel rakétastarttal indítottam at oviba.

Hétfötöl aztán válságstáb volt, minden extra dolgot töröltünk, minden vizsgálati idöpontot, amit lehetett eltoltunk, minimális vizitet csináltunk, behívtunk mindenkit, akit lehetett, hihetetlen, mik voltak, a pszichológusunk, aki növér végzettséggel is rendelkezik, bejött egy nap az ápolásban segíteni, jöttek a 3.kerületböl növérek, jött az Alzheimer napközi vezetöje (ötvenes jó fej svájci pasi) Max, megfözni az ebédet, a volt 23. kerületi vezetö, Christian, aki most teljesen más munkát végez, egy hétig ott hagyta az íróasztalát és nálunk segített, a szomszéd katonai kórház gyakorlatvezetöje (szintén képzett ápoló) Oliver, reggel 5kor bejött és kiosztotta nekem a gyógyszereket a köv. 2 hétre, meg öszeírta, mit rendeljek a gyógyszertárból. Minden nap rugalmasság és kreativitás volt a fö téma, hogy tudnánk megoldani a mai napot. Nagyon elfáradtam, még 24.én, szenteste délelöttjén is bent voltam, de hál Isten minden rendben ment.
Még a betegek és hozzátartozók karácsonyi ünnepségét is levezényeltem, otthon is találtam önkéntest, a férjemet, akit becibáltam puncsot melegíteni, sütit felvágni a munkahelyre.
Ráadásul egy héttel karácsony elött eltörtem két lábujjamat, de nem tudtam elmenni dokihoz, mert annyi dolgom volt, aztán meg féltem, mi lesz ha operálni akarnának, mert nem csak sima törés lehetett, láttam én a szakszememmel. Kórházban fekvésre karácsony elött nem is mertem gondolni.
Jó sok fájdalomcsillapítóval meg egy egy számmal nagyobb cipövel, jó sok ragtapasszal a lábamon kibírtam. (meg is lett az eredménye, hogy nem mentem dokihoz, még mindig fáj és nagyon csúnyán meg van dagadva)
Veztönk azóta sincs, de már keresik az utódját és hamarosan rendezödik a helyzetünk.

Az ovis buli nagyon aranyos volt, 5kor kezdödött, a gyerekek délelött vaníliás kiflit és almás rétest sütöttek nekünk, volt puncs és az óvó nénik mind ott voltak, pedig reggel, mikor mentem, már ketten ott voltak közülük, úgyhogy egy jó 12 órás müszakjuk nekik is megvolt.
A földre raktak párnákat, középen egy adventi koszorú gyertyái világitottak, 2 óvó néni gitározott és énekeltek, Elisa mindent énekelt velük, Isabella elment tornázni a matracra, nem kötötte le a dolog, Marlene pedig el volt foglalva a kezem szorongatásával, mert ugye, ha ovi, akkor én otthagyom, tutira akart menni, hogy nehogy elmenjek, fogta a kezem végig.
Nagyon bensöséges és vidám volt az ünnepség.

A lányok azon a héten fotókat is kaptak, kirakták a falra, Isabella és Elisa felöltöztek Mikulásnak, nagyon édesek, majd megpróbálom beszkennelni.
A céges buli nagyszabású volt, volt minden, büfé, zene, diszkó, köszöntök, beszédek, a Prater galériában volt,  hatalmas hely, de a legjobb volt, hogy ott volt majdnem az egész régi munkatársi bandám és mind a  nyakamba ugrottak, annyira jó volt látni öket, a mostani helyemröl csak két kolléga volt, akik a vacsora után gyorsan elhúztak és meg átültem a régijeimhez és jót dumáltunk, röhögtünk.
Valamikor 11 felé keveredtem haza. (na mit szóltok? Èn kimenön!!!, ja és mindenki aludt mire hazaértem és nélkülem is nagyon jól elaludtak!)

Voltunk Zsókánal is látogatóba, kiskutyanézöbe, többször is, nagyon tetszett a lányoknak a sok kis szörpamacs. Zsóka fözött nekik, imádnak náluk lenni.
Isabella nézegetett Zsóka konyhájában, nyitogatja a szekrényeket, kérdezem, Isabella keresel valamit? Mire ö: Igen, a karácsonyt...majd gondolkodva...nincs karácsony a szekrényben.

Ùjabban félnek mindenfélétöl, pl.Isabella a denevértöl (Anna Peti mesekönyvben volt), a tüzijátéktól,  Elisa a rókától és boszorkánytól, ezek is mesekönyvben voltak (kisvakondban a róka meg akarta enni a verebet) Marlene nem jellemzö, hogy félne.
Ö nagyon bújós lett és cumis,mióta az óvoda van, cumizik, beül az ölembe, megfogja a kezemet, de nem csak úgy, hanem kinyújtja a kezét és át kell kulcsolni, ha nem jó, megigazítja.
Fura, de Isabella mindig tapsol, mielött elalszik, két háromszor összeüti a tenyerét, mikor már félig le van hunyva a szeme, mindig arra gondolok, mintha lenne egy olyan szerkezete belül, mint a tapssal leoltható villanynak az amerikai filmekben, ö is lekapcsolja magát éjszakára.
Elisa az elsö két évben nem volt nagyon ragaszkodó, ha ölbe vettem, oké, de magától nem jött, most ö is váltott, nagyon ragaszkodó lett, nagyon szeret ölelkezni, összebújni, szereti, ha simogatják. Nagyon sértödös, ha rászólok, már könnyes is a szeme, "mama és ügyes vagyok", mondja és hatalmas krokodilkönnyeket sír.
Ha csúnyán ránézek, toppant, menj innen, csúnya vagy, mondja, de már bújik is hozzám. Az ovi meghozta az agressziót is, löködik egymást, egymás fejét ütik játékkal, vagy a hajukat húzzák, kiabálnak.

Az éjszakáinkra nem vagyok büszke, még mindig nem alusszák át, Elisa kel elsönek, kb. fél1-1 felé, átjön hozzám és el is alszik, ha visszateszem az ágyba, alszik kicsit, aztán megint jön. A harmadik-negyedik próbálkozás után feladom és együtt alszunk a nappaliban. Valamikor 3 felé Isabella is csatlakozik, kirohan a nappaliba és hív, mondom, itt vagyok, jön hozzám ésreggelig egyfolytában mozog, rugdal, forgolódik,  így alszunk reggelig. Marlenen általában egyszer kel, pl. tegnap éjjel sírt, hivott, mama segíts, töröld meg a szememet (ezt mindig mondja), majd cumit kért és azt mondta, kérem szépen a tejcimet (majd elolvadtam) beraktam a cumiját, erre ö: köszönöm, elég volt és aludt tovább.   :-)
De ez egy szerencsésebb éjjelen volt.

Múltkor annyira ideges voltam már, azt mondtam Isabellának, ha nem hagyod abba, felrobbanok, mindjárt kijön a göz a fülemböl.
Na innen kezdve állandóan szaladt megnézni a fülemet, jön-e már a göz, mikor látta, hogy mérges vagyok, kiabált, jaj mama, jön a göz!!!!!!!
Èn nem tudom, mitöl lettek ilyen félösek, egymást is ijeszetgetik , aztán hajszolják egymást a pánikba, meneküljünk, jön a róka, a barlangi pók, a krokodil, nem is láttak még krokodilt élöben, se rókát, de annyira félnek töle. Ez normális?

A karácsonyunk nagyon szép volt, bár stresszes kicsit, de délutánra minden elsimult, finom vacsora volt, a karácsonyfa nagy siker, a játékok, ajándékok meg pláne. A babakocsiknak nagyon örültek, de minden másnak is, kis zongora, mesekönyvek, ruhák, autó, babák, plüssállatkák, stb.
A szaloncukor is nagy meglepi volt, itt nincs, otthon vettünk, az öcsém annak idején szalonnAcukornak hívta, azóta is emlegetjük, Isabella szalonkának :-) nevezi.
 Kis baleset is volt, amikor elkeztük kipakolni az ajándekokat a nagy hévben valaki lelökte a fényképezögépet az asztalról, így nem készült egyetlen kép sem, vagyis pár a telefonommal.
 Sajnos az idén nagyon rövid volt az ünnep.
Kedden már mentem dolgozni, a lányok anyukámmal és a papával voltak itthon.
Egészségileg nem akarom elkiabálni, de mintah kicsit jobban lennének, most "csak" köhögnek és az orruk folyik.
Augusztus óta mindhárom kislányom 3 cm-t nött.
Azt mondják,ha nönek akkor is gyakran betegek. De hát ök mindig nönek.
Itt van pár fotó, mindeböl szemezgettem kicsit
Angyalkáim

A Mikulásnál-Nézzétek Isabella hogy sír:-)

Csomagot kaptak

Otthoni csomagfosztogatás

Marlene bevásárolt

Karácsonyi sütisütés

Az eredmény esztétikaliag hagy kívánnivalót maga után, de finom volt és elfogyott

Ovis karácsonyi buli

Ìgy énekeltünk

Céges buli

Volt kollégák (ich sende Euch die Bilder)

Büférészlet (volt koktél és desszertbüfé is, sajnos elfogyott, mire odaértünk)

Munkahelyen, betegeim karácsonyi bulija

Mind önkéntes segítök a háttérben

A 84 éves örök gyerek:-)

itt még jó volt a gépünk

jaj de szép a karácsonyfa!

Ajándékbontás
Ez volt az utolsó kép, amit a 6 hónaps fényképezögépünk készített. Azóta javítás alatt van, remélem visszakapjuk, még garanciás.

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon szívesen olvastam az újabb bejegyzésedet! A lányok gyönyörűek, tündériek, nagyon szép, kedves, meghitt képek születtek. Nem semmi, ahogy meg tudod oldani a lányok nevelését és a munkád nehézségeit is együtt. Remélem a lábujjaid már jobban vannak, azért csak nézesd meg, hogy rendesen forr-e össze.
    Sok szeretettel üdvözlünk: Millácska és Gréti a fórumról

    VálaszTörlés
  2. Annyira örölük, hogy végre írtál. Elképesztő a lelkierőd. A lábadat azért nézesd meg. Ja, cukik a lányaid!
    Pusziiiiiiii: dakota

    VálaszTörlés