2010. március 31., szerda

Egy jobb nap



Susi és Isabella

Tegnap a dokinál szint rá kellett beszélnem a pasit, hogy ugyan adjon már valami gyógyszerfélét, mert Marlene majd megfullad éjjelente a köhögéstöl, ne már a sz@r sós vizes orrcseppjét írja már fel megint, (már van ötféle) ami mellesleg 5,60 E-ba kerül, aztán semmi sincs benne, ennyi erövel hozhatnék a munkából NaCl infúziót, aztán abból is cseppenthetnék az orrukba, na szóval mondtam, hogy koraszülött, meg kis súlyú volt, meg ríttam neki kicsit, hogy ott a másik kettö is, tényleg nincs valami , ami segíthetne a gyereken?

Erre átesett a ló túlsó felére, felírt egy kortizonos spray-t inhalálni+antibiotikumot. Gondolta, na ezt tedd zsebre!!!
Most inhalálunk négy óránként az elsö spray-vel meg napi 2x a kortizonssal, napi 3x adom az egyik orrsprayt, a másikat bármikor, ha bedugul az orra, a homeos golyókat meg nap 3x, plusz tegnap óta beteg a másik kettö is, de nagyon rendesen.

Isabella este elaludt, majd 10 percenként fuldokolva ébredt, nagyon sajnáltam, beletettem a babakocsiba, kicsit megemelt háttal és terítettem rá egy vizes pelust a kocsi tetejére, hogy ne a száraz levegöt lélegezze be, kint aludtam vele a nappaliba, de nem nagyon tudtam elaludni fél egyig, mert olyan nehezen lélegzett.

Ja meg volt egy riport egy négyesikres terhességröl, 30 hétre születtek, int az enyémek, négy lány, na azt még végigizgultam, végigbögtem, kísértetiesen hasonlított a mi esetünkre az egész, aztán háromg aludtam, mikor is Marlene és Elisa keltek, egyik köhögött, a másik felébredt rá, adtam nekik enni, bár nem nagyon voltak éhesek, csak gondoltam a meleg tej kicsit fellazítja a taknyot, hát így is volt, 3/4 4kor aludtak mint a bunda, reggel fél 8-ig.
Isbella is jól aludt, ö átaludta az éjszakár, reggel fél 7ig nyomta.

Ma itt volt Susi, a volt fönövérem, kolléganöm, nagyon sokat segített, reggel jött már, etetett, plenkázott, du. elvitte a lányokat sétálni , míg én hosszan tusoltam, ettem és össze is rámoltam a nappalit.

Próbálom kiszortírozni még a zsákokat, annyi ruhánk van, hogy mi jó most, mert kinövik anélkül, hogy rájuk adnám.
Holnap jön Dani, juhéjj!!!!

2 megjegyzés:

  1. Nagyon edes Isabella a kepeken.Igazan bajos,nagyon sajnalom hogy betegek a csajok mind a harman.Szegenykek remelem hamar tul lesztek rajtuk.Anya most eleg rosz lehet neked.De kitartas,nalunk is ez van csak ket csajjal.A doktorok neha olyan hulyek.puszika

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok! Csodaszépek vagytok! Ez adjon erőt! Jobbulást!
    Üdv: Mónika

    VálaszTörlés