2009. december 3., csütörtök

Tegnap lezajlott a koraambulanciás vizsgálat, már reggel féltem, mert éjjel összevissza keltek a lányok, hogy majd hogy bírják a kajanélkül, reggel ötkor csináltam két üveg teát, három üveg tápszert, a gyógyszereket meg úgy gondoltam utána, itthon adjuk be.

(kész tortúra így elindulni, a hátizsák tele volt, pelenkával, törlökendövel, étellel, itallal, kiskönyvek, ruhapelenkák, zárójelentések, vittük a 2 monitoros böröndöt is, hátha le tudjuk adni, akkor nem kell mégegyszer menni, plusz még vittünk egy táskát, amiben a prof.asszonynak vittünk egy kis karácsonyi ajándékot, meg a növéreknek csokikat.)
3 Maxi Cosy, táskák, meg mi hárman, éppen csak befértünk az autóba.
Mint kiderült, már nagyon vártak bennünek, mert én elnéztem az idöpontot, (figyelmetlenanya) 9 helyett 9.30-ra mentünk.
Rögtön be is hívtak benünket, Marlene volt az elsö, mindent néztek, mozgást, reflexeket, mennyire figyel, követi-e a csörgö tárgyakat, stb.
Mikor kész volt, Harald felment vele vérvételre, mert meg kell nézni, vérszegény-e még.
Miközben öltöztettem Marlenet, H. vetköztette Elisát, ö nagyon zokon vette az ébresztést, de jól viselkedett, töle ott lent vettek vért, elöször sírt, de a második bökésre már meg sem rezzent, csak a nagymamája sírt csendesen a sarokban, mert úgy sajnálta szegényt :-)))

Aztán a mama vigasztalta, míg én Isabellát vetköztettem, na ö megint kieresztette a dobhártyarepesztö hangját, nagyon sírt, de inkább az éhség miatt, amúgy nem fájt neki semmi.
Isabellánál lágyéksérvet állapítottak meg, sajnos majd valamikor meg kell operálni, remélem jó sokára, hadd erösödjön még.
Egyenlöre megfigyelik.

A doktornö már úgy telefonált fel a monitorosokhoz, hogy akkor megyünk fel LEADNI a monitorokat, jaj, alig hittem el, hogy megszabadulunk tölük. Persze jó volt az elején ,de mostanában már elegünk volt belöle.
Fent is gyorsan végeztünk, végül is minden oké, csak februárban kell mennünk újra, addig szabadok vagyunk.
Egy vérvétel lesz majd Elisának a pajzsmirigy miatt, de hogy mikor, azt majd ma mondják meg, ha kész lesz a véreredmény.

A lányok nagyon jól fejlödnek, a mosolygásra a dokinö kérdezett rá, hogy " tudatosan", vagyis ébren mosolyognak-e már, mondtam, nem és igazam volt, a korrigált koruk alapján kell számolni ezt is, tehát a köv. 2 hétben kezdik majd.
(persze nagyon várom az elsö mosolyt, ma reggel az etetesnél Elisa meg is ajándékozta vele a nagymamát, erröl lemaradtam) :-(((
Még jó, hogy töb baba van, van esélyem, hogy a másik két csajszi nálam mosolyodik el elöször.

Súlyok:
Marlene 4050
Elisa 4220gramm
Isabella:-elfelejtettem, de holnap a növér méri öket(remélem) fürdetés elött.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése