2009. augusztus 11., kedd

Tegnap Eva hazamehetett, minden rendben vele.
Sajnálom nagyon, de ö meg örült persze és igaza is van, csak minden jó szobatársat nehéz elengedni.....
En még mindig kapom az infúziót és nagyon remélem, hogy ma az utolsó nap, holnap, (28.hét) befejezzük.
Nagyon remélem, hogy vége már, igaz, összenöttünk, egy hónapja jön velem mindenhová.
Majd holnap meglátjuk, addig úgysem hiszem el, mert már 4x megbeszéltük, hogy vége, aztán még mindig folyik.

A kezeimet este még bekötötték, bekrémezték, de ma már elég jól nézek ki, nem is vészes.

Tegnap kicsit kiakadtam, mert annyira fájtak, mindkét kézhátamon be voltak gyulladva az erek és elöször a hajszárítót nem bírtam el, aztán a teli kávéscsésze is kiesett a kezemböl......
Aztán bömbi........
Ma már jobb.
Tegnapra vissza még, uh oké, mást nem néztek.
Holnap lesz a nagy uh, ahol kiderül, meddig maradnak az "albérlök" a kis apartmanjukban, remélem nagyot nöttek, a hasméret alapján igen, muszáj holnap fotóznom, nem hiszi el senki, eddig kisdinnye volt, de most átnyergeltem a kosárlabda méretre, vagy inkább a hatalmas dinnyére, amit már le sem mérsz a boltban, mert tuti 10 kiló felett van.

Tegnap kaptam friss Nök Lapját és diótortát, meg finomságokat otthonról, tesóék jöttek, jó volt látni öket.
Kistesóék meg még mindig a nyaralásban, remélem Dani jól érzi magát, biztos pancsol egész nap.

Ùj szobatársam van, szegényke, kedves,aranyos.......de megint meg kell állapítanom, hogy én vagyok itt a legsimább eset, pedig negyven vagyok, hármasikrekkel, meg 30 napos infúzióskúrával a hátam mögött(a növér szerint 6 éve történt az utolsó ilyen eset, hogy egy hármasikres nö ilyen soká az infúzión lógott és idöre szült)

...szóval a legegyszerübb eset vagyok, pláne ehhez a kis Elisabethez képest, aki 23 éves, deréktól lefelé bénult, anorexiás, katéteres, depressziós és hozzá még 7. hónapos terhes.
Jaj.
Kicsit le van lassulva a sok nyugtatótól amit szed, de beszélgetni nagyon szeret, kedves, finom, halk kislány, nagyon sajnálom.

A babája jól van, de még nem tudja, hogy fogja ellátni, mert anyukáját nem szeretné bevonni, a növére meg nem nagyon ér rá. Babának apukája nincs, ö úgy mondja, a bébi egy "baleset " következménye:-)))

Gyámja is van, mert nem dönthet egyedül a pszichés dolgai miatt, de öt még nem láttam.
Sokat megy le a tolószékkel egyedül cigizni, így sokat is vagyok egyedül a szobában, ami nem is olyan rossz.
Amúgy nem kellemetlen szobatárs.
Àllítólag holnap átrakják máshová, de engem nem zavarna, ha maradna, jobb mint egy néma török, vagy egy hisztis pi......khm...khm.....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése