2009. április 15., szerda

Most tartunk a 12. hétnél, vagyis még nem töltöttem be.
Rengeteg minden történt, februárban a beültetés, amikor már majdnem feladtuk, hogy bövüljön a család, a szülinapom elött egy hónappal sikerült. SIKERÜLT!
Mi ketten, akik még mindig gyerekesen tudnak röhögni hülységeken, szülök leszünk.

Nem ment ez túl könnyen, sok mindent végigcsináltunk operációktól elkezdve a hormonok szedésén át, a teljes lelki és anyagi padlóig.
Most így visszanézve nem tudom, hogy csináltuk.
Voltak hullámvölgyek.

Az elsö pozitív tesztet el sem hittem, á, én nem, úgysem lesz semmi sem belöle, csak másoknak sikerül, nekünk nem. Azért kicsit beleéltem magam, mert ilyen még nem fordult elö velem, hogy pozitív teszt, gondoltam, ha rövid életü is az öröm, addig, míg kiderül, hogy mégsem, örülök nagyon.

Az elsö ultrahang vizsgálat, amire egyedül mentem és igen, ott volt a baba, láthatóan. Vagyis egy kis szürke maszat a képernyön, a dr.Németh szerint baba, neki elhittem.
Nagy volt a boldogság.

Aztán a második ultrahang, ahol a doki hosszasan matatott és nem szólt, én meg:
-Doktor úr, megvan még a baba?
(belémhasított a bizonyosság,hogy ennyi volt, nincs is ott semmi, csak becsaptak, mehetek haza)
Nem szólt, erre én
-Doktor úr???!!!
-Khm, khm, hát hármat is látok.....
-Micsodaaaa???
Azonnal hívtam a férjem, aki- mivel mi a dokival magyarul dumáltunk- csak a "három" szót ismerte fel, (kicsit tud már magyarul) és azt kérdezte, jól hallotta-e, három?

Na igen, csak kettönél volt szívhang, másnapra elküdött az ikerambulanciára az AKH-ba, ami itt Bécsben a legnagyobb kórház.
Vigyorogva jöttünk ki a rendelöböl, jó ég, ikrek, két gyerek, minden álmunk ez volt!

Másnap persze kiderült a tuti:-), hárman vannak!
A férjem teljes boldogsagban úszott, én pedig szorgalmasan kutattam az interneten a hármasikrek után.
Estére sikerült annyi rémtörtenetet olvasnom, hogy két napig nem aludtam, vagyis csak részletekben és sírtam, sírtam.
Nem lesz helyük kifejlödni, lelki szemeim elött megjelentek az egy kiló alatti koraszülöttek, cérnavékony kezecskék és lábikók az inkubátorban.

Nem fogom öket tudni kihordani, béna leszek, anyagilag is belerokkanunk, a hármas ikerkocsival ki sem férek az ajtón, stb., stb.
Amin pánikolni lehet, azon én pánikoltam.

Közben mindenki harsány juhéjjal és nagy röhögéssel üdvözölte a jó hírt.Család és közeli barátok nagy örömmel és vigyorgással gratuláltak.

Aztán rájöttem, hogy relax és nyugi.
Amíg nincs probléma, nem kell agyalni rajta. A "mi lesz ha" típusú kérdéseket majd megválaszolja a sors.
Nekünk ez jutott.
Örülök, nem nyafogok.
Persze, aggódom, mindig valamiért, mindig valami másért, de bízom benne, minden rendben megy majd.
Többet nem tehetek.

Tegnap a babák 4 cm nagyok voltak és vígan kapálóztak a képernyön.
Mindhárman.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése